Tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt (ENMP) háromszéki elnöke, hogy kampányukat a Megtisztítjuk Erdélyt szlogennek megfelelően hulladékgyűjtéssel kezdik, de a „takarítás” egyes politikusokra is vonatkozik.
Nemes elmondta: önkéntesek és a párt 361 jelöltje a hétvégén
végigjárják a falvakat, városokat, kitakarítják a sáncokat. Ezzel
egyrészt a környezet tisztaságát szeretnék elérni, másrészt így üzennek,
hogy a nemkívánt politikusoktól is meg akarják tisztítani a közéletet.
Az elnök szerint több helyen is próbálták megfélemlíteni jelöltjeiket, a „helyi RMDSZ-es polgármesterek, kiskirályok ijesztgetnek, embereket állítanak le az úton. Az uzoni néppártosokat a munkahelyükről próbálják kitetetni, Sepsimagyarósra tegnap nem tudtunk kimenni honosítani, a termet a polgármester letiltotta”. Uzonban, Bereckben, Maksán, Baróton is jegyeztek akadályoztatásokat, ám Nemes leszögezte: „a mi üzenetünk az, hogy nem félünk, és arra biztatjuk a néppártosokat, tartsanak ki!” Bács-Benke László maksai polgármesterjelöltjük elmondta, az ő nevében egy ismeretlen személy feljelentést tett barátja, Forró Károly (szintén EMNP-színekben induló tanácsosjelölt) ellen.

Zsók Enikő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése